|
Igen, nagyon dadogott az ütőkön a korong.
Többször volt, hogy amatőr módon elpattant az ütőkről a korong (nem akárkiknél: Seguin, Sharp, Klingberg, tehát a vajkezű részleg), botrány mennyiségű korongot adtunk el a saját harmadunkba - minden Ördög-gól ilyenből született, passzaink pontatlanok, néha teljes homályok voltak. A támadásaink a pontatlanságok miatt erőtlenek, helyzetünk volt, de kihagytuk őket. Valójában az egyenlítés nem a játékunknak, hanem az akaratunknak köszönhető. Abban most sem volt hiba, küzdöttek derekasan a fiúk, csak az összpontosításban, koncentrációban maradtunk 80%-on. Ez meg az NHL-ben kevés.
Nagyon tanulságos meccs volt. Az elején azt hittem, megesszük őket vacsira. 10. percben 6-1 kapuralövés, domináns játék, az Ördögök nem nagyon tudták, hol vannak. Aztán engedtük nekik felépíteni a forecheck-et és onnantól mi pislogtunk, mint hülye nyúl a vetésben. Eredményesen és agresszívan játszották a fizikai hokit, mi meg megijedtünk és valamiért nem játszotuk azt, amit tudunk. Nagyon sok hibánk volt, mármint sok olyan, amit nem is kényszerítettek ki! Amellett a védőharmadban nagyon határozatlanok voltunk. A 3 gól mellett még vagy 6-7 olyan lehetőséget ajándékoztunk, amik konkrét ziccerek voltak és egy kicsit nagyobb figyelemmel és határozottsággal ki sem alakultak volna.
Ezt a meccset el kell tenni későbbre, mert alaposan ki kell elemezni. Örüljünk, hogy nem oszt, nem szoroz, de ha valamit el akar érni a csapat, ezeket a hibákat nem követheti el. Ilyen sokszor. Egy meccsen! |